Friss barack színek a gőzhajón

A Széchenyi gőzhajó impozáns belső terét a barack és krémszínek varázsolták hangulatossá. A vendégasztali középkompozíciók arany vázákban készültek el, melyek harmonikusan illettek a virágokhoz. A barack és krémszínek mellett néhány erősebb tónusú lazac színű virág is kiegészítette a kompozíciókat.  Kisebb mécsesek díszítették még az asztalokat, melyek az este folyamán hangulatos fényt biztosítottak. A főasztal csak két fős volt, de a hangulatos fényfüggöny remek kiemelést biztosított a pár számára. A bejáratnál a lépcső tövében két hatalmas nagy fogadódísz fogadta az érkező vendégeket, melyet szintén barack, krém és lazac színekből készítettünk. A kinti könyöklőkön egy-egy kisebb virágkompozíció is helyet kapott, a nagy hőségben melegük volt ugyan, de jól bírták.:)

Time: 0.1522 ms | Memory: 16.95MB | Version: 2.0